Halálos hűség - részlet

Részlet a 2. fejezetből:

Eve összevonta a szemöldökét, amikor megpillantotta az ajtóban tétovázó, magas, kopott farmert és kifakult zubbonyt viselő munkást. Úgy becsülte, a húszas éveinek az elején járhat. Álmodozó, szürke szemei ártatlanul tekintettek a nagyvilágba.

Olyan sovány, szikár volt az arca, hogy Eve-nek önkéntelenül is egy mártír vagy egy tudós jutott az eszébe. Barna, napszítta haját lófarokba fogva hordta. Az idegen lassan, félénken elmosolyodott. 

   - Keres valakit? - tudakolta Eve. 

   Ezt hallva Peabody megfordult, eltátotta a száját, majd sikkantáshoz hasonló hang hagyta el a torkát. 

   -Hé, Dee - reccsent meg az ismeretlen hangja, mintha csak berozsdáltak volna a hangszálai a ritka használattól. 

   - Zeke! A mindenit, Zeke! - tett Peabody egy lépést előre rogyadozó lábakkal, majd az ölelésre tárt karok közé vetette magát. 

   A látványra, hogy Peabody kifogástalanul kifényesített cipői a föld fölött kalimpálnak, miközben a tulajdonosuk kuncogva csókolgatja az ismeretlent, Eve lassan felemelkedett ültéből. 

   - Mit csinálsz te itt? - kérdezte Peabody. - És mikor érkeztél? Ó, olyan nagyszerű, hogy újra látlák. Meddig maradsz? 

   - Dee - ismételte meg a férfi, miközben ismét a magasba emelte Peabodyt, és megcsókolta az arcát. 

   - Bocsássanak meg - lépett előre gyorsan Eve. - Peabody rendőrtiszt, ha javasolhatom, majd a szolgálatod lejárta után örülj ennyire ennek a találkozásnak. 

   - Ó, elnézést. Tegyél le, Zeke - de akkor sem lazított az ölelésén, amikor ismét biztos talajt érzett a lábai alatt. 

   - Hadnagy, ő Zeke. 

   - Erre már magamtól is rájöttem. 

   - Az öcsém.

   - Valóban? - nézte meg Eve újra alaposan az idegent, miközben tekintetével azt kereste, miben hasonlít a munkatársára. De nem talált semmit. Sem a testalkatuk, sem a hajszínük, sem pedig az arcvonásaik nem mutatták, hogy valóban rokonok lennének. - Örülök, hogy megismerhetem. 

   - Nem akartam zavarni - pirult el halványan Zeke, és előrenyújtotta hatalmas tenyerét. - Dee már nagyon sok jót mesélt magáról, hadnagy. 

   - Ezt örömmel hallom - és Eve azon kapta magát, hogy a keze eltűnt az ujjak között, melyek gránitkeménységük ellenére olyan lágyan ölelték körbe a kézfejét, akár a selyem. 

   - Maga melyik testvér? 

   - Zeke, a bébi - jelentette ki Peabody, és a hangjából kihallatszott, hogy szinte bálványozza az öccsét. Eve elvigyorodott. 

   - Micsoda bébi. Milyen magas? Hat láb hat hüvelyk? 

   - És még egy negyed - mosolyodott el bátortalanul Zeke. 

   - Hasonlít az apánkra. Mindketten magasra nőttek és soványak - szorította magához jó erősen a testvérét Peabody. Zeke a famegmunkálás művésze. Ő készíti a legszebb szobabútorokat és szekrényeket. 

   - Ugyan már, Dee - pirult el még az előbbinél is mélyebben Zeke. - Csak egy egyszerű ács vagyok. Jól bánok a szerszámokkal, ez minden. 

   - Erre később is ráérünk - dünnyögte Eve maga elé. 

   - Miért nem értesítettél, hogy New Yorkban leszel? - kérdezte Peabody ellentmondást nem tűrően. 

   - Meg akartalak lepni. De magam is csak pár nappal ezelőtt tudtam meg, hogy jövök - simogatta meg a nővére haját, és a mozdulat láttán Eve-nek megint csak a kettejük közti rokonság jutott az eszébe. Vannak, akik nem gondolnak sem a szexre, sem a hatalomra vagy a társuk befolyásolására. Egyszerűen csak szeretik a másikat. - Néhány ember látta a szekrényeimet Arizonában, és rendeltek egyet maguknak. 

   - Ez nagyszerű. Mennyi ideig maradsz? 

   - Nem tudom. Amíg el nem készülök. 

   - Oké, akkor nálam fogsz lakni. Odaadom a kulcsot, és elmagyarázom, hogy juthatsz el a lakásomig. Szállj fel a metróra - harapott az ajkába Peabody. - Inkább ne sokat kószálj, Zeke. New York nem olyan, mint ahonnan jössz. Az igazolványodat és a pénzedet tartsd a belső zsebedben, mert... 

   -Peabody - emelte fel Eve az egyik ujját, hogy magára irányítsa a beosztottja figyelmét. - A többit tartogasd a szabad idődre. És ehhez jobb, ha az öcséd is kezd hozzászokni. 

   - Nem akartam fennakadást okozni - kezdte Zeke. 

   - De fog, ha Peabody azon kezd aggódni, hogy magát hatszor kirabolják, mire eljut a lakásáig - mosolyodott el Eve, hogy tompítsa a megjegyzése élét, habár máris úgy érezte, mintha a férfi egy nagy betűt viselne a homlokán. Célpont. - Amúgy sincs éppen túl sok dolgunk. 

   - Ott a Cooke-ügy. 

   - Azt hiszem, azzal egyedül is meg tudok birkózni - közölte Eve kedvesen. - Ha valami szokatlant találnék, majd értesítelek. Most menj, és mutasd meg Zeke-nek New York csodáit. 

   - Kösz, Dallas - fogta kézen az öccsét Peabody, mintha csak meg akarná kímélni Zeke-et az említett csodák árnyoldalától. 

   - Örülök, hogy megismerhettem, hadnagy. 

   - Én is - nézte Eve, ahogy távoznak. Zeke járás közben finoman Peabody felé dőlt, akiben szinte szemmel láthatóan forrt a testvéri szeretet. 
   Család, gondolta Eve. Ez még most is zavarba tudta hozni. De örömmel látta, hogy a kötelék, azért ha ritkán is, de működik.

További könyvinformáció...