Eve-t mindig is bosszantotta, ha szántszándékkal akadályt gördítettek az útjába. Különösen akkor, ha minden egyes alkalommal, amikor túljutott az egyiken, máris ott termett a következő. Nem létezett annyi fenyegetés vagy követelőzés, ami átjuttatta volna Carmichael Smith vagy Niles Renquist titkárainak, tisztviselőinek és a személyzetük többi tagjának labirintusán.
Arra akarták kényszeríteni, hogy másnapra kérjen időpontot.
Ettől egyre jobban lekopott róla az udvariasság máza, főleg amikor azzal a szőkével beszélt, aki Mr. Fortney társasági ügyeket intéző titkárnőjeként mutatkozott be.
- Egyáltalán nem valami udvariassági látogatásra jöttem. Látja? - nyomta a nő orra alá a jelvényét. - Ez azt jelenti, hogy minden valószínűség szerint nem vagyok fecsegős hangulatban. A NYPSD emberei szeretik az ilyesmit hivatalos vizsgálatnak nevezni.
A szőkeség arcán komor ráncok jelentek meg, amitől hirtelen úgy festett, mint egy mulatságos játék baba.
- Mr. Fortney nagyon elfoglalt - selypítette bőszen, amit Eve véleménye szerint csupán egy agyatlan szépfiú találhatott szexinek. - Nem lehet zavarni.
- Ha nem jelenti be a főnökének, hogy Eve Dallas várja idekint a NYPSD-től, hogy elbeszélgessen vele, mindenkit zavarni fogok ebben az épületben.
- Mr. Fortneyt pillanatnyilag nem lehet elérni.
Eve eljátszotta már ugyanezt Smithnél, mert a kozmetikai szalonjában vett részt egy mindenre kiterjedő kezelésen. És Renquistnél is, aki valószínűleg egy hátsó irodában tárgyalt az állam valamelyik vezetőjével.
De nem tűri el egy színésznőcske élettársától.
- Peabody - mondta anélkül, hogy levette volna a szemét a titkárnőről. - Hívd ki a kábszerelleneseket, hogy kutassák át az épületet. Mintha Zoner-szagot éreznék.
- Mit beszél? Ez ostobaság - vált hirtelen szemmel láthatóan idegessé a szőke, és úgy táncolt magasított talpú cipőjében, hogy a mellei kosárlabdaként fel-le kezdtek ugrálni. - Ezt nem teheti.
- Dehogynem. Arra akár mérget is vehet. És tudja, mi szokott történni időnként az ilyen házkutatások alkalmával? Kiszivárog a média felé. Különösen, amikor egy híresség is érintett. Ezt szerintem még Ms. Franklin is zokon venné.
- Ha azt hiszi, meg tud ijeszteni...
- A kábszerellenesek fél percen belül megérkeznek, hadnagy - jelentette Peabody, miközben úgy vélte, a hangja kellően hivatalos és rideg. De ezt még gyakorolnia kellett. - Közben felhatalmazták, hogy zárja le az épületet.
- Micsoda? - csattogott Eve után a titkárnő, aki már meg is indult kifelé az irodából. - Hová megy? Mit művel?
- Lezárom az épületet. A házkutatás végéig senki sem távozhat, és nem is jöhet be.
- Ezt nem... Ne merészelje - ragadta karon Eve-t.
- Hohó - torpant meg Eve egy pillanatra, és szemügyre vette a liliomfehér kacsót és a rózsaszínre festett körmöket. - Ezt akár annak is vehetném, hogy megtámadott egy rendőrtisztet és megpróbálta akadályozni a nyomozást. És mivel kissé butuskának tűnik, ezért először inkább megbilincselem ahelyett, hogy szétrúgnám a seggét, és csak utána kattintanám fel a csuklójára a karpereceket.
- Én nem csináltam semmit! - engedte el Eve karját a titkárnő, mintha az hirtelen lángra lobbant volna, és botorkálva tett egy lépést hátrafelé. - Nem csináltam semmit! Ó, a francba, oké, oké, o-ké! Bejelentem magukat Leónak.
- Hmm. Tudod, Peabody - szimatolt bele Eve újfent a levegőbe -, azt hiszem, mégsem Zonert éreztem az imént.
- Szerintem is igaza van, hadnagy. Úgy vélem, inkább gardénia - vigyorodott el szélesen Peabody, amikor a szőke titkárnő visszarohant az irodájába. - Tényleg butuska, ha azt hiszi, hogy a kábszerelleneseket így kell riasztani.
- Vagy az, vagy bűnös. Fogadni mernék, hogy a fiókjában is rejteget egy csomaggal. Valójában kit hívtál fel?
- A meteorológiai szolgálatot. Meleg az idő, és így is marad. Csak azért mondom, hátha érdekel...
További könyvinformáció...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése