- Finomabb vagy még a legízletesebb palacsintánál is.
- Te meg sokkal elevenebb, mint egy átlagos reggelen.
- Ebben aztán átkozottul igazad van. Fel is veszem harmadik névnek. Megyek és boldogságot, nevetést viszek minden ember életébe.
- Gyönyörű gondolat, és tőled meglehetősen szokatlan - nevetett Roarke. - Talán kezdhetnéd azzal, hogy lejössz velem a földszintre és elbúcsúzunk Summersettől.
Eve elhúzta a száját.
- Ettől az ötlettől lehet, hogy az étvágyam is elment – és próbaképpen eltüntette a palacsintája maradékát. - Nem, mégsem. Meg tudom enni. Képes leszek lemenni és búcsút inteni neki.
Roarke felvonta a szemöldökét és megrántotta Eve haját.
- Próbálj kedves lenni hozzá, a változatosság kedvéért.
- Nem kezdek örömtáncot járni, amíg el nem tűnik a szemem elől. Három hét - állt fel egy kellemes borzongást követően, miközben kicselezte a macskát, aki azonnal rá akarta vetni magát a tányérjára. - Három fergeteges hétig nem kell néznem a ronda képét és hallgatni a nyüszítését.
- Miért is gondolom azt, hogy neki is valami hasonló járhat a fejében? - sóhajtott Roarke, miközben ő is felállt. - Ebben éppen úgy biztos vagyok, mint abban, hogy mindkettőtöknek hiányozni fog a szokásos szurkálódás.
- Nem fog - csatolta fel Eve a fegyverövét. - Ma este, hogy bebizonyítsam, márpedig feltett szándékom bebizonyítani, a nappaliban fogok pizzát enni. Meztelenül.
Roarke felkapta a fejét.
- Az minden bizonnyal nagyszerű lesz.
- Akkor rendelj magadnak te is egyet - bújt bele Eve a dzsekijébe. - Megyek búcsúzkodni. Utána pedig irány a kapitányság.
- Először gyakorold a következőt - tette a felesége vállára a kezét Roarke. - Jó utat. Kellemes nyaralást.
- Eddig nem említetted, hogy beszélnem is kell – sóhajtott nagyot Roarke higgadt tekintete láttán. - Rendben, rendben, még így is megéri. Jó utat - húzta erőltetett mosolyra a száját. - Kellemes nyaralást. Seggfej. Persze a seggfejet elhagyom, de most olyan jólesett kimondani.
- Értem - simított végig a felesége karján Roarke, majd kézen fogta. A macska előttük rohant ki az ajtón. - Már Summerset is nagyon várta az utazást. Az elmúlt néhány évben nem sok időt fordíthatott magára.
- Mert le sem vette volna rólam az apró szemeit. De nincs semmi baj - tette hozzá kedvesen. - Végül is elmegy, és ez a lényeg.
Hirtelen Galahad éles nyávogása, egy káromkodás és hangos dübbenések hallatszottak. Eve nekiiramodott, ám mire a lépcsőhöz ért, Roarke megelőzte, és rohant lefelé a földön fekvő Summerset felé. Az inas mellett nagy halom ágynemű hevert.
Odafentről Eve szemügyre vette a látványt.
- A francba.
- Ne mozogj. Ne is próbálj megmozdulni – dörmögte Roarke, miközben megvizsgálta Summersetet, nem szenvedett-e komolyabb sérülést.
Amikor leért a földszintre, Eve is leguggolt. Summerset szürke arca most a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, és hatalmas verejtékcseppek ültek a homlokán. A szeméből sütött a rémület és a fájdalom.
- A lábam - nyögte ki végül erőtlenül. - Attól tartok, eltört.
Ezt Eve is látta. Summerset lába a térde alatt olyan szokatlan szögben csavarodott meg, ami semmiképpen nem lehetett természetes.
- Hozz egy takarót - szólt oda Roarke-nak, miközben előhúzta a maroklinkjét. - Úgy látom, sokkot kapott. Hívom a mentőket.
- Ne hagyd, hogy megmozduljon - kanyarította ki a földön heverő kupacból az egyik lepedőt Roarke, majd felrohant az emeletre. - Más sérülései is lehetnek.
- Csak a lábam. És a vállam - hunyta le a szemét Summerset, miközben Eve a mentősökkel beszélt. - Megbotlottam abban a rohadt macskában - szorította össze a fogát, majd kinyitotta a szemét, és annak ellenére, hogy lassan kezdett nagyon fázni, megpróbált Eve-re mosolyogni. - Felteszem, most arra gondol, milyen kár, hogy nem a nyakamat törtem ki.
- Átfutott az agyamon - felelt Eve, miközben megkönnyebbülten gondolt arra, hogy Summerset tudata legalább tiszta maradt...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése