Halálos emlék - részlet

Részlet az 1. fejezetből:

- Hé, hölgyem! Hölgyem! Hölgyem! 
A harmadik kiáltásra Eve körülnézett, és megpillantott egy fiatal srácot, aki átbújt a kordon alatt. A magával hurcolt, kopott bőrönd csaknem olyan hatalmas volt, mint ő maga. 
- Hozzám beszélsz? Talán úgy nézek ki, mint egy hölgy? 
- Jó cuccaim vannak - és miközben Eve inkább lenyűgözve, mintsem meglepetten figyelte, felnyitotta a bőrönd tetejét. A táska aljából három láb csúszott ki, és a gyerek előtt máris egy kesztyűkkel és sálakkal megrakott asztalka állt. - Jó cuccok. Tiszta kasmír. Százszázalékos. 
   A srác bőre erős feketekávéra emlékeztette Eve-et. Az arcában valószínűtlenül zöld szempár izzott. Vörös, sárga és narancsszínű lángokkal díszített légdeszka lógott a hátáról.
   Eve-re mosolygott, miközben fürge ujjai elővarázsoltak néhány kesztyűt. 
   - Szép. Illik magához ez a szín, hölgyem. 
   - Jézusom, kölyök, én nyomozó vagyok. 
   - A zsaruk tudják, mi a jó. 
   Eve nyugalomra intette a feléjük siető egyenruhást. 
   - Nekem két halottal kell törődnöm. 
   - Nekik már úgyis mindegy.
   - Láttad, ahogy az a férfi leugrott?
   - Nem - rázta meg elégedetlenül a fejét a gyerek. - Lemaradtam róla, de hallottam, mi történt. Szép tömeg összegyűlik, ha valaki kiugrik az ablakon. Ezért szedtem össze a cuccom, és jöttem át ide. Hogy jó boltot csináljak. Nézze csak meg ezt a vöröset! Remekül illik a vagány kabátjához. 
   Eve magában csodálta a fiú merészségét, ennek ellenére továbbra is szigorú arckifejezéssel méregette. 
   - Azért vagány a kabátom, mert én is vagány vagyok, ráadásul hajlandó vagyok megenni az összes kesztyűdet, ha valóban kasmír. 
   - A címkére kasmírt írtak, és végül is csak az számít - vigyorgott megnyerőén a gyerek. - Ez a vörös remekül fog állni. Kössünk egy jó üzletet. 
   Eve megrázta a fejét, de a tekintete megakadt egy feketezöld sálon. Ismert valakit, aki talán felvenné. 
   - Az mennyi? - emelte fel, és meglepve tapasztalta, hogy sokkal puhább, mint amilyennek látszik. 
   - Hetvenöt. Mocskosul olcsó. 
   Eve visszadobta, és úgy nézett a gyerekre, hogy az is megértse. 
   - Rengeteg mocsok van már otthon. 
   - Hatvanöt. 
   - Ötven, és ez az utolsó ajánlatom - húzta elő Eve a tárcáját. - Most pedig tűnés a kordonon kívülre, még mielőtt kihúzod a gyufát. 
   - A vöröset is vegye meg. Ugyan már, hölgyem. Féláron odaadom. Megéri. 
   - Nem, és ha észreveszem, hogy alkudozás közben a zsebemben turkáltál, megtalállak. Ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek. 
   A gyerek erre megint elvigyorodott, és összecsukta a bőröndjét. 
   - Ennyi volt, mese volt. Kellemes ünnepeket, meg minden. 
   - Neked is - fordult meg Eve, és amikor észrevette, hogy Peabody feléje tart, sietve zsebre gyűrte a sálat. 
   - Valamit vettél. Vásároltál! 
   - Nem vásároltam. Az áru, amihez hozzájutottam, vagy lopott, vagy a szürkepiacról származik. Bizonyíték. 
   - Az ám, a valagam - morzsolgatta Peabody a sál végét amely kilógott Eve zsebéből. - Jó anyag. Mennyibe került? Lehet, hogy én is veszek egyet. Még nem vettem mindenkinek karácsonyi ajándékot. Merre ment a kölyök? 
   - Peabody! 
   - A francba. Oké, oké...

További könyvinformáció...

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

„Van egy holttestünk, amely úgy néz ki, mint az egyik nyomozó, egy ház tele hollywoodi hírességekkel, és egy médiagépezet, ami úgy fogja felfalni az egészet, mintha csokoládé lenne.”
#34 Halálos híresség

Hamarosan:

Népszerű bejegyzés

Archívum

Follow on Bloglovin