Részlet az 1. fejezetből:
- Hé, hölgyem! Hölgyem! Hölgyem!
A harmadik kiáltásra Eve körülnézett,
és megpillantott egy fiatal srácot, aki átbújt a kordon alatt. A magával
hurcolt, kopott bőrönd csaknem olyan hatalmas volt, mint ő maga.
- Hozzám beszélsz? Talán úgy nézek ki, mint egy hölgy?
- Jó cuccaim
vannak - és miközben Eve inkább lenyűgözve, mintsem meglepetten
figyelte, felnyitotta a bőrönd tetejét. A táska aljából három láb
csúszott ki, és a gyerek előtt máris egy kesztyűkkel és sálakkal
megrakott asztalka állt. - Jó cuccok. Tiszta kasmír. Százszázalékos.
A
srác bőre erős feketekávéra emlékeztette Eve-et. Az arcában
valószínűtlenül zöld szempár izzott. Vörös, sárga és narancsszínű
lángokkal díszített légdeszka lógott a hátáról.
Eve-re mosolygott,
miközben fürge ujjai elővarázsoltak néhány kesztyűt.
- Szép. Illik
magához ez a szín, hölgyem.
- Jézusom, kölyök, én nyomozó vagyok.
- A
zsaruk tudják, mi a jó.
Eve nyugalomra intette a feléjük siető
egyenruhást.
- Nekem két halottal kell törődnöm.
- Nekik már úgyis
mindegy.
- Láttad, ahogy az a férfi leugrott?
- Nem - rázta meg
elégedetlenül a fejét a gyerek. - Lemaradtam róla, de hallottam, mi
történt. Szép tömeg összegyűlik, ha valaki kiugrik az ablakon. Ezért
szedtem össze a cuccom, és jöttem át ide. Hogy jó boltot csináljak.
Nézze csak meg ezt a vöröset! Remekül illik a vagány kabátjához.
Eve
magában csodálta a fiú merészségét, ennek ellenére továbbra is szigorú
arckifejezéssel méregette.
- Azért vagány a kabátom, mert én is vagány
vagyok, ráadásul hajlandó vagyok megenni az összes kesztyűdet, ha
valóban kasmír.
- A címkére kasmírt írtak, és végül is csak az számít -
vigyorgott megnyerőén a gyerek. - Ez a vörös remekül fog állni. Kössünk
egy jó üzletet.
Eve megrázta a fejét, de a tekintete megakadt egy
feketezöld sálon. Ismert valakit, aki talán felvenné.
- Az mennyi? - emelte fel, és meglepve tapasztalta, hogy sokkal
puhább, mint amilyennek látszik.
- Hetvenöt. Mocskosul olcsó.
Eve
visszadobta, és úgy nézett a gyerekre, hogy az is megértse.
- Rengeteg
mocsok van már otthon.
- Hatvanöt.
- Ötven, és ez az utolsó ajánlatom -
húzta elő Eve a tárcáját. - Most pedig tűnés a kordonon kívülre, még
mielőtt kihúzod a gyufát.
- A vöröset is vegye meg. Ugyan már, hölgyem.
Féláron odaadom. Megéri.
- Nem, és ha észreveszem, hogy alkudozás közben a zsebemben turkáltál, megtalállak. Ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek.
A gyerek erre megint elvigyorodott, és összecsukta
a bőröndjét.
- Ennyi volt, mese volt. Kellemes ünnepeket, meg minden.
-
Neked is - fordult meg Eve, és amikor észrevette, hogy Peabody feléje
tart, sietve zsebre gyűrte a sálat.
- Valamit vettél. Vásároltál!
- Nem
vásároltam. Az áru, amihez hozzájutottam, vagy lopott, vagy a
szürkepiacról származik. Bizonyíték.
- Az ám, a valagam - morzsolgatta
Peabody a sál végét amely kilógott Eve zsebéből. - Jó anyag. Mennyibe
került? Lehet, hogy én is veszek egyet. Még nem vettem mindenkinek
karácsonyi ajándékot. Merre ment a kölyök?
- Peabody!
- A francba. Oké,
oké...
További könyvinformáció...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése